Kreatív pszichológia

a szemléletváltó módszer

Rossz anya lánya vagyok!

2017. január 27. 22:14 - Kreatív pszichológia

586909b47e2e092240caa4d863867f83.jpgMíg régen dr. Spock könyve mindenre megadta a választ, az édesanyáknak szóló Internetes felületek, magazinok elterjedése óta egyre több azon kritériumok és feltételek száma, melyek a „jó anyaságra” vonatkoznak. Ennek megfelelően egyre több jó anya érzi alkalmatlannak, olykor bűnösnek önmagát. Válaszként persze megjelennek azok az írások is, amelyek szerzői büszkén vállalják „rossz anyai” mivoltukat, ami mindösszesen annyit jelent, hogy nem akarnak megfelelni minden divatos nevelési elvnek. Ez a jó és rossz anyaságról folytatott – szerintem célt tévesztett – párbeszéd azonban eltereli a figyelmet arról, hogy valóban vannak rossz anyák, akik gyermekei akár egész életükön át küzdenek a gyermekkorban elszenvedett sérüléseikkel.

(Írásom nem nagymintán készült statisztikák alapján, hanem felnőtt emberek személyes beszámolói alapján született, így természetesen csak egy szeletét érinti ennek a nehéz és bonyolult  területnek.)

Az alábbiakat felnőtt nők mesélték el az édesanyjukról. (Az elhangzottakat lényegi tartalmi módosítás nélkül, de a felismerhetőség elkerülése érdekében átfogalmaztam.)

„Nem léphettem be az anyám szobájába, mert azt mondta, csak összekoszolnám. Soha nem ölelt meg, a testkontaktus nálunk nem volt szokás.”

„Amikor anyára rájött az idegesség, akkor üvöltött velünk és csapkodott, a földhöz vágott mindent, ami a kezébe került. „

„A hajamnál fogva berángatott a szobába, és ütött, amíg ért. Utána zokogott és csak azt hajtogatta, nem érti, miért teszem ezt vele.”

„Kamasz voltam, amikor eltiltott mindentől, amit szerettem. Hónapokig magam alatt voltam, már az iskolában is észrevették, hogy baj van. Erre ő bement és azt mondta, hogy megbolondultam.”

„Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással"

A gyermekbántalmazás nem korlátozódik a fizikai bántalmazásra. A verbális agresszió, a megalázás, vagy ha a szülő tartósan nem tudja/akarja kielégíteni a gyermek testi-lelki szükségleteit szintén tekinthető bántalmazásnak. Ezek olykor nagyon nehezen definiálható, vagy tetten érhető jelenségek, mégis fontos róla beszélni.  A félreértés elkerülése végett, nem arra van szükség, hogy egy anya minden pillanatban tökéletes és hibátlan legyen, sőt!  Természetes, ha egy anya olykor fáradt, vagy feszült, az is, ha türelmetlen, vagy éppen nem tud következetes lenni egy-egy helyzetben. Nem a tökéletesség a cél, de az elég jó anyaság fontos a gyermek személyiség és érzelmi fejlődése szempontjából, kiváltképp egy olyan sérülékeny és érzékeny időszakban, amikor az érzelmi immunrendszer még kialakulatlan.

„Ne üsse már azt a gyereket!”

Az anyák által elkövetett bántalmazás gyakran titokban zajlik és titokban is marad! Ugyanakkor a fent idézett esetek döntő többségében az édesapa tudott róla, látta és hallotta a verést, a kiabálást, a megalázást. Hallotta, mégsem tett érdemben semmit. Nem védte meg a saját gyermekét. „Ne üsse már azt a gyermeket!” – mondta az apa, és végignézte, ahogy nap, mint nap mégis megtörténik újra.  

Az apák sokszor úgy érzik, hogy a gyermeknevelés az anya feladata és felelőssége. Ez azonban bizonyosan nincs így, főleg azokban az esetekben, amikor az édesanya saját érzelmi zavara, vagy pszichés problémái miatt képtelen a  jó anyaságra. Ilyenkor fontos, hogy egy édesapa, egy férj segítsen a gyermekén, segítsen a feleségén, vagy keresse a segítséget, de ne hunyja be a szemét, amikor csattannak a pofonok!

A jó anyaságról – szubjektíven!

 Mire van szüksége egy gyermeknek egy elég jó anyától?

  • Ölelésre és simogatásra, mert a testkontaktus a lelki fejlődés és a kötődés kialakulásának szempontjából elengedhetetlen, de a testi fejlődésre (pl. immunrendszer) is jelentős hatása van.
  • Mosolyra, mert a gyermek első mosolyát az anya első mosolya hívja elő, mert az érzelmeket csak egy érzelmi kapcsolatban lehet megélni és megtanulni.
  • Dicséretre és kedves szavakra, mert az önelfogadás alapja a gyermekkorban megélt feltétel nélküli elfogadás.
  • Figyelemre, mert ebből tanulja meg a világra jött gyermek, hogy tud hatni a környezetére, hogy lehetnek igényei és ezeket a környezete kielégíti.
  • Biztonságra és kiszámítható keretekre, mert ez az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet és mert egy kicsi gyermeket ez védi meg a félelmektől és szorongásoktól a számára ismeretlen és többnyire érthetetlen világban.
  • Saját kompetenciájának megélésére, hogy kialakulhasson az énképe, majd később az önbecsülése és a saját képességeiben való hite.
  • De ami a legfontosabb, szeretetre – amin nincs mit magyarázni…

A cikk folytatása jövő héten: Rossz anya lánya vagyok –Én azért lehetek jó anya?

Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus

A szerző írásait az Kreatív pszichológia és a Lelkizóna blogon olvashatod. Még több információt a Kreatív pszichológia honlapon találsz.

8 komment
Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

http://kreativpszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr2412161327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Anna King 2017.01.29. 12:55:30

bár minden növel elolvastatnák és megtanultatnák ezt mielött gyereke lesz. engem sem ölelt meg sosem anyam, soha nem dicsert, es nem osztonzott csak elvart. olyan is lettem. evek mentek el azzal, hogy probaltam helyrehozni magas, es még most sem vagyok 'normalis'. gyerekem sincs, nem hiszem, hogy ilyen lelkivilaggal egeszseges gyereket tudtam volna nevelni, pedig nagyon szerettem volna.

DAnna 2017.01.29. 18:14:38

@Anna King: Én is így nőttem fel. Van két gyerekem, és sikerült őket megfelelően nevelnem, anyám hibáit elkerülve. Igaz, én 16 éves koromban rádöbbentem, mennyire helytelen volt minden, ami velem történt, és akkor már szilárdan elhatároztam, hogy az én gyerekeim nem fogják átélni azt, amit én.

Gico 2017.01.29. 20:09:04

Azzal is jó lenne foglalkozni, hogy az ilyen rossz anyákat milyen trauma érte az életben, ami miatt így kezelik a gyereküket. Nekik is jár a segítség. A gyerekvállalásban az a legrosszabb "vicc", hogy nem tudod előre, hogy jó leszel-e benne. Türelmes, megértő, figyelmes vagy? A gyermekeddel nem biztos, hogy az leszel. A gyereknevelés traumatizálja az embert, a társadalmi elvárások meg csak növelik a nyomást. A gyermekvállalás előtt álló párokkal senki nem őszinte. Senki nem mondja el, mekkora szopás tud lenni a gyermek. Így aztán születnek visszafordíthatatlan, rossz döntések. Szerintem őszintének kell lenni a gyerekvállalással kapcsolatban és akinek nehezen megy, annak segíteni. Így kevesebb lesz a szar anya. Meg a traumatizált gyerek is.

Anna King 2017.01.29. 20:38:16

@DAnna: szerencsés vagy, hogy idöben rajöttél, es örülök, hogy a gyerekeidnek már jobb lesz! :)

Anna King 2017.01.29. 20:41:04

@Gico: igen, de ezeket a dolgokat még gyerekvállalás elött helyre kellene tenni, lelkileg sérült szülönek sosem lesz egeszséges gyereke. ráadásul kevés olyan van, aki vállalja, hogy ö nem kerek és ráférne némi terápia...

Mrs.Kovács 2017.01.30. 08:53:02

Én sem kaptam gyerekkoromban semm ölelést, sem puszit, sem szeretetet. Dícséretet meg pláne, bűntudatkeltést, kritikát, kiabálást, elégedetlenséget folyton. Elhatároztam, ha gyerekeim lesznek mi mindent fogok másképp csinálni. Két családom van, mindkettőt nagyon szeretem, mindig ölelgetem, puszilagom őket. A kicsi (fiú, 5) teljesen alkalmazkodó a világ elvárásaihoz, nem terheli semmi elvárás (fűrdés,öltözködés stb.) Imád itthon lenni velünk, anyás, nagyon ragaszkodik hozzám, napjában ötször elmondja, hogy Szeretlek anya!. A nagyobbik (lány,8) viszont számomra, mint személyiségemnek pokoli nehéz kihívás. Puszilom, ölelgetem, dícsérem, de megbeszélem vele azt is amit nem helyeslek, közös programokat is csinálunk. Ennel ellenére féltékeny a kicsire amióta megszületett, 80 %-ban minden szavával,tettével ostorozza a kicsit. És engem. Kedvességgel már a saját határaimon jóval túl vagyok, de rengetegszer kapok kötözködést, pimasz válaszokat és elégedetlenséget a világgal, az élettel szemben. Bizony a tehetetlenség határán billegek sokszor és akár mennyire sem szeretnék kiabálni, nem bírom tovább. Kiabálok vele. Rengeteg az életet érintő beszélgetésen és sok együtt töltött időn vagyunk túl, de vhogyan a kiabálós gorombasága az öccséhez és hozzám, folytonos elégedetlensége a világgal szemben mintha nem akarna szünni. A szokásos teendőknél számtalanszor könyörgök, de ha felemelem a hangom, hogy készüljön el, akkor kiabálos anya vagyok a számára és rögtön eltávolodik. A fő jellemzőm szerinte, hogy kiabálok. Ezek a teendők és helyzetek a mindennapok velejárói, így ördögi körnek élem meg.Többféle módon próbáltam együttműködni vele, mint pld. túlzó együttműködéssel, akkor kutyaként kezelt, határozottan, akkor még távolabb rakott, csak az állandó, feltétel nélküli szeretet az ami által érzem viszontszeretetét. Persze az harmadik kedves kérésen, a harmadik könyörgésen, két határozott odaszóláson és 30 perc után csak kiabálok szegénnyel, mert mindennek megvan az ideje, és nem egyke. A család négy fős, el kell fogadnia az öccsét, de nagyon fáj amikor látom, hallom ahogy a testvérvel viselkedik aki kedves vele. Így többnyire olyan emberekhez vonzódik, akik nem várnak el tőle semmit, ott ehet ihat ahol akar, annyit tv-het amennyit akar stb. Nem szeretném ha annyira eltávolodna tőlem, mint ahogyan én anyukámtól. Valószínűleg önbizalomhiány lehet az ami miatt egy folytonos félelem és bizonytalanság van bennem. Most már én is úgy látom, hogy azt hisszük elég egy gyermek és mi majd másképp tudjuk csinálni. Persze rengeteg minden másképp csinálok mint anyunkám, abszolút együttműködő vagyok, de látom, hogy sajnos nem állok közel a kislányomhoz.

DAnna 2017.01.30. 09:41:27

@Mrs.Kovács: Az, hogy felismerted a gondokat, és Te is változtattál, tudatosságra vall. Ez viszont lehet másnak is a jellemzője a családban, például a lányodé. Nem biztos, hogy veled van gondja, lehet, hogy máshol érik igazságtalanságok, esetleg a közösségben, amibe jár, de odahaza éli ki a frusztrációját. Még nem elég nagy, hogy ennyire pontosan átlássa a dolgokat, csak van benne egy igazságérzet, ami küzd ez ellen, és rossz helyen nyilvánul meg. Hogy márt erre csapódik le? Mert elképzelhető, hogy valami férfi-nő konfliktus van a dolog mögött, ez a mai világban még könnyen előjöhet (kedveznek a fióknak, erőszakosak a suliban, és nem kapnak büntetést, stb.) és ugye a tesó is fiú. Tőled meg azt várná, hogy megvédd, ami persze nem olyan egyszerű.
Ez csak egy tipp, nem biztos, hogy eltaláltam, de egy próbát megér, hogy ez irányban óvatosan tapogatózz.
Nálunk is volt ilyen gond, csak nem a közösséggel, hanem anyámmal. És a lányom is nyolc éves kora körül kezdte észlelni, hogy a nagymami vele másképp bánik, mint a bátyjával, és ott voltak ilyen zűrök. De meg tudtuk beszélni, és csökkentettük az időt, amit a nagyanyjával töltött. Most, hogy már 16, a nagyanyjával gyakorlatilag csak formális kapcsolatot tart, és ebben én támogatom. Ezzel nálunk helyrezökkentek a dolgok.

na4 2017.01.30. 16:31:37

Az ilyen patkány szülőknek minek gyerek? Addig verném őket, amig mozognak. Hogyan lehet védtelen gyerekekkel így bánni?