Az étel nem jutalom!
2017. október 20. írta: Kreatív pszichológia

Az étel nem jutalom!

Szülői attitűdök, melyek rossz irányba tolják egy gyermek étkezését

child-466141_1920.jpgElőző írásomban a gyermekkori elhízás gyakoriságáról, okokról és következményekről írtam. A gyermekkori elhízás hátterében a mozgásszegény életmód, az egészségtelen és hizlaló ételek térhódítása, az érzelmi tényezők és az evéssel kapcsolatos hibás attitűdök állnak. Amennyiben a gyermekkori elhízásnak nem organikus oka van, akkor a szülők kezében van a lehetőség, hogy változtassanak és megállítsák – visszafordítsák - ezt a folyamatot. Ugyanakkor bizonyos szülői üzenetek és viszonyulások táptalajt jelentenek az egészségtelen étkezési szokások kialakulásának. 

  1. Az étel, mint jutalom

Talán a leggyakoribb –hibás - szülői magatartás az étel felhasználása jutalmazásra. „Ha elpakolod a játékaidat, akkor kapsz csokoládét!” , „Ha jó jegyet hoztál haza, akkor elmegyünk fagyizni!” Jellemzően a jutalomként felajánlott étel az egészségtelen és hizlaló kategóriából kerül ki, ritkán helyeznek kilátásba spenótot, vagy almát jutalom gyanánt a szülők! Ez több szempontból is rossz kondicionálás: alapvetően az étel nem lehet jutalom!  Az evés biológiai szükséglet, amit jó esetben az éhség, mint biológiai jelzés irányít. Ennél még rosszabb, hogy ezáltal pont azokat az ételeket teszik egyre vonzóbbá a szülők, amelyek egészségtelenek és hizlalnak. Könnyen kialakul az asszociáció, hogy a gyermek az édességet jutalomként kezelje,  és kamasz, vagy felnőtt korában is édes falattal jutalmazza önmagát. Ha pedig le kell mondania azokról az ételekről, amelyek eddig jutalomként szerepeltek, akkor az  már a kondicionálás miatt is büntetésnek fog hatni!

  1. Az étel, mint vigasz

A másik szülői viselkedés, amivel igen gyakran találkozom, hogy az ételt vigasztalásra, megnyugtatásra használják. Ha a gyerek "elesett, megütötte, elvesztette, eltörte", akkor pár édes falat gyorsan felszárítja a könnyeket. Ilyenkor sok szülő büszkén tapasztalja, hogy milyen gyorsan sikerült megnyugtatnia a gyermekét, pedig csak „megkímélte” attól, hogy a gyermek megélje a saját fájdalmát és megtanuljon rá egyre többféle megküzdési technikát kifejleszteni. Ehelyett a gyermek készen kap egy „fájdalomcsillapító” módszert, az evést!  Talán nem is kell túlragozni, hogy ez a kondícionálás hogyan válik az elhízás táptalajává, mert hát tagadhatatlan tény, hogy  kisebb-nagyobb fájdalommal, veszteséggel, csalódással elég gyakran találkozunk életünk során !

  1. Az evés, mint unaloműző

Szintén mindennapos jelenség, hogy a kisgyermekes szülő táskája akárcsak egy fél órás séta, vagy játszótér látogatás kapcsán élelmiszerraktárrá változik. A keksztől az üdítőig, a ropitól a cukorkáig megdöbbentő választékban kerülnek elő az ételek, amit gyakran maga a gyermek pakol ki a szülő táskájából (amíg „anya” beszélget). Nem tudom szebben fogalmazni, gyakran azért kell az étel, hogy legalább addig „befogja a száját” a gyermek, amíg eszik. Ha a szülő úgy érzi, hogy a gyermek unatkozni kezd, esetleg ő maga szeretne valamit csinálni – amiben a gyermek zavarná – akkor előkerül a jolly joker, az evés. Ennek persze felturbózott változata is ismert: (mobiltelefonon) mesenézés+egy zacskó keksz a gyerek kezébe! Ennek hosszú távú hatásán azt hiszem, nincs mit félreérteni!

  1. Az étel, mint büntetés

Az én gyermekkoromban az intézményi (óvoda, iskola) étkeztetésben bevett gyakorlat volt, hogy addig nem lehet visszavinni a tányért, amíg az ember gyereke meg nem ette az ételt – vagy annak jelentős részét! A mai napig emlékszem, hogy milyen sokféle trükkel próbálkoztam, hogy kevesebbnek látszon az ugyanannyi és persze mázlim volt, ha jó étvágyú asztaltársakat fogtam ki! A mi jó kis iskolánkban addig nem lehetett elhagyni az ebédlőt, amíg valaki nem evett "rendesen", nem mehetett játszani a többiekkel, helyette üldögélhetett az étel felett...olykor már magányosan.  Fontos, hogy a gyermek „rendesen” egyen, még arra is érdemes figyelni szülőként, hogy sokféle ételt megkóstoljon  - legalább egy falatot –, de az étel büntetésként való alkalmazása ezt nem fogja elősegíteni! Az ilyen drasztikus és megalázó intézményi magatartás remélem már megszűnt, de szülőként is érdemes  figyelni, mit mondunk és mit üzenünk az evésről! A „ha nem eszed meg a tejbegrízt, nem nézhetsz tv-t” üzenet legfeljebb a tv nézést teszi vonzóbbá, de garantáltan nem szeretteti meg a tejbegrízt!

  1. Az utolsó falatig…

Remélem ma már ez a szülői hozzáállás ritkább, de sokáig tipikus elvárásnak számított, hogy a gyermek egye meg az ételt, ami a tányérján van. Ehhez az elváráshoz gyakran a „nem illik” jelzőt is kapcsolták, tehát ételt otthagyni illetlenség és sértés. Mi az üzenet? Az elfogyasztott étel mennyiségét ne a gyermek éhsége, testének jelzései irányítsák, hanem a látvány és az automatizmus (mennyi van a tányéron), rosszabb esetben a bűntudat elkerülésének a vágya (megsértődik a nagyi). Mivel jellemzően a gyermekek nem maguknak tálalnak, így  az a szülői attitűd gyakorlatilag teljesen kiveszik a kontrollt a gyermek kezéből egy olyan alapvető működés kapcsán, amiben a testi érzéseinek figyelembevételén alapuló, saját – belső – kontrolljának kellene kialakulnia.

Kovács Szilvia. tanácsadó szakpszichológus

gasztropszichologia.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://kreativpszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr4013014404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

foggy day 2017.10.20. 14:35:53

Akkor mivel jutalmazzam magam? (Nincs gyerekem)

Nick a banya 2017.10.20. 15:38:57

@foggy day: mozgással?!?

Utolsó falatig: ilyen igenis van. Ugyanis nem fog két harapás után elrohanni játszani. Nem kap sok ételt, de azt igenis egye meg. Nem fogok fel ora mulva ismet enni adni vagy a leesett vercukru kolyok hisztizeset hallgatni...

tpl 2017.10.20. 17:39:39

Nincs azzal SEMMI baj, hogy jutalmul elviszem fagyizni a fiamat. Nem csimpánz és nem a pavlovi reflex fog működni benne, egyszerűen csak jól akarjuk magunkat érezni. Továbbá, apám engem is 4 gombócos fagyival jutalmazott, ma 42 éves vagyok és nem vagyok túlsúlyos. Egy kis "treat" a napi sikerekért igenis remek jutalmazás.