Korábbi cikksorozatomban azt a hat gyakori módszert vettem számba, melyekkel a leggyakrabban tesszük boldogtalanná önmagunkat.

A visszajelzések alapján az emberi kapcsolatainkban is módszeresen pusztító játszmák a hatos lista győztese, a második és harmadik helyezést pedig az automatikus negatív gondoldatok és önmagunk másokkal való összehasonlítása érte el. Régóta adós vagyok a hetedikkel! Azzal a módszerrel, amelynek sejtésem szerint a dobogón van a helye!

Menjek, vagy maradjak?

Valamennyien ismerünk olyan embereket, akik évek – sőt évtizedek óta – élnek boldogtalan párkapcsolatban, nem váltanak munkahelyet, pedig talán régóta készülnek rá, benne ragadnak helyzetekben, melyek számukra is egyértelmű módon rontják életminőségüket. Számos oka vannak, miért érthető – ha nem is racionális – ez az érthetetlennek tűnő döntés, de erről majd legközelebb! Létezik ugyanis ennek a hozzáállásnak az ellentéte is: azok az emberek, akik mindig jobbra vágynak!

Illúziók és valóság

Tudjuk, hogy egyetlen dolog állandó csak az életünkben: a változás. Azt is gondolhatjuk, hogy jóra, vagy az egyre jobbra törekvés pozitív személyiségvonás, és olyan erős motiváció, amely a fejlődést szolgálja. Egy bizonyos szintig ez így is van, de hol van a határ? Hol van az a pont, ahol billen a mérleg, és egyre elégedetlenebbnek és boldogtalanabbnak érzi magát az, aki folyton a boldogságot hajszolja? Talán ennél is érdekesebb kérdés, hogy ezeknek az embereknek a van-e idejük arra, hogy megálljanak egy percre és végiggondolják, mit is jelent számukra a boldogság. Egészen személyesen nekik, az ő életükben, az ő személyiségükkel, az ő érzelmi viszonyulásaikkal. Ha ez nem történik meg, akkor nem másról szól a történet, mint marketing szakemberek által legyártott vágyak és illúziók hajszolásáról. Egyre több valós – vagy vélt elvárásnak – próbálunk megfelelni és egyre több valós – vagy gerjesztett – vágyat próbálunk kielégíteni. Régebben még csak a szomszéd kertjéhez kellett viszonyítanunk a saját „zöld”-ségünket, ma már az Internet révén az egész világ a viszonyítási alap, természetesen annak a sikeresebb, vagy manipuláltan bemutatott fele. A boldogság sztenderdje a siker lett, ami mellé persze társulnia kell a fiatalságnak és a szépségnek is. Ezek a boldogra retusált emberek valóban boldogabbak lennének az átlagos halandóknál, vagy boldogtalanná tesszük önmagunkat egy hamis illúziót kergetve? A boldogság hajszolásának a legnagyobb veszélye az, hogy annyira elfoglal a „másik” élet, a vágyott munka, vagy az ideális párkapcsolat keresése, hogy közben észre sem vesszük, hogy van egy párunk, akit szeretünk – még akkor is, ha már nem olyan izgalmas és csillogó -, hogy van egy munkánk, amit örömmel végzünk, van egy életünk, ami a maga hullámzásaival és megpróbáltatásaival együtt is boldoggá, elégedetté tehetne.

A boldogtalanság, mint definíciós probléma

A boldogsághoz való viszonyát tekintve van egy harmadik típus is: a boldogtalan boldog emberek. Milyen egy boldog boldogtalan? Tisztában van vele, hogy boldog élete van. Szereti a munkáját, harmonikus a párkapcsolata, megvalósította a céljait. Egyetlen problémája van csak, nem érzi magát boldognak. Ilyen esetben felmerülhet a depresszió lehetősége, esetleg a valós vágyak elfojtásának lehetősége is, de előfordulhat az is, hogy definíciós problémáról van szó. Amióta az aktuális trendek – filmek, könyvek, magazinok – definiálják a boldogságot, annak intenzitását és formáit, azóta a hétköznapi, egyszerű kis boldogság a rút kiskacsa szerepébe került. Rossz mintával hasonlítja össze magát, így értéktelennek és jelentéktelennek tűnik, pedig csak tiszta tükör kellene ahhoz, hogy megláthassa gyönyörű hattyú voltát!

A boldogság, ahogy a spontán dolgok általában nem működnek megrendelésre! Ha várunk, vagy elvárunk bizonyos érzéseket, ha a fejünkben él egy illuzórikus kép arról, hogy milyennek kell lennie az igazi boldogságnak, akkor rontjuk az esélyét annak, hogy meglássuk, megérezzük a mi egyéni, semmihez nem hasonlítható boldogságunkat, ami garantáltan nem olyan lesz, mint ahogy a nagykönyvben megírták, vagy a nagyképernyőn bemutatták! Ha azonban nagyszínpadon szeretné látni többek közt ennek a témának a körüljárását is a művészet eszközeivel, akkor ajánlom az Ügyes kis hazugságok c. darabot a Madáchban!

 Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus