2018. okt 17.

Te vagy a babád igazi szakértője!

írta: Kreatív pszichológia
Te vagy a babád igazi szakértője!

Szülőségre való felkészítés

baby-20339_1920.jpgA szülésfelkészítő tanfolyamok egyre elterjedtebbek, és természetesen hasznosak is, hisz a szülés élménye meghatározó egy nő, pontosabban egy pár életében. Egy szülésre lehet készülni, de ami ott történik a „gyakorlatban”  az garantáltan más lesz, mint az elmélet a felkészítésen.  Ha a várandósság 9 hónapjában a szülésre való felkészülés áll a központban egy pár életében, akkor könnyen úgy járhatnak, mint egy futó, akinek a 100 méteres sprint után átadják az érmet, szívből gratulálnak neki és megveregetik a vállát – sőt ő maga is határtalan örömet érez -, majd bejelentik, hogy ez idáig szuper volt, de most indul a maraton, fáradjon a starthoz!  A szülésre való felkészülés mellett ezért érdemes lenne nagyobb hangsúlyt helyeznie a pároknak a szülőségre való felkészülésre – ami szintén egész más lesz a gyakorlatban, mégis fontos időben átgondolni néhány szempontot.

Kevesebb "jótanács", több figyelem!

Manapság már nagyon sok szakkönyv, publikáció, blog és jónéhány kevéssé szakszerű írás szól a szoptatásról, a baba altatásáról, fejlődéséről. Rengeteg elmélettel találkozhatunk és ha elég alaposak vagyunk,akkor többnyire azok ellentétét is megtaláljuk a világhálón. Persze vannak múlékony divatok és szakmailag hitelesen alátámasztott irányzatok, az azonban biztos, hogy „laikus” anyaként nehéz kiválasztani, mi lesz a jó a babánknak, sőt már azt sem tudjuk eldönteni, melyik szakértőre hallgassunk.   A helyzet azonban az, hogy bár a baba születésének pillanatában talán valóban laikusok vagyunk, az a cél, hogy mi magunk váljunk gyermekünk szakértőjévé.  Ehhez nem szakkönyvekre és egyre több szakértő írásának elolvasására van szükség, hanem időre, nyugalomra és figyelemre, amit a babára fordítunk. Idővel egyre jobban megismerjük és megértjük a baba jelzéseit, nő a kompetenciánk és a magabiztosságunk.  Ha azonban minden tanácsot és irányzatot követünk, akkor megeshet, hogy pont ez a szülői magabiztosság nem alakul ki. Természetesen vannak alapok a gyermeknevelésben, amiket érdemes elfogadni, vagy legalább megfontolni és az is jó, ha van 1-2 olyan ember a környezetünkben, akiknek a véleményét kikérhetjük, de a mi babánk szakértő ismerői mi magunk leszünk. Hiába vált be egy módszer a szomszédoknál, hiába esküsznek  a közösségi oldalon a tuti biztos módszerre, a mi babánk nem olyan, mint a többi baba, és mi magunk – személyiségünk, körülményeink – sem vagyunk ugyanolyanok.

holding-hands-918990_1920.jpg

Erősítsétek egymást a szakértővé válás útján!

A baba születése olyan új helyzeteket hozhat egy pár életében, amiről szerintem feltétlen érdemes előzetesen beszélgetni, amire érdemes készülni, de amire nem biztos, hogy fel lehet készülni. Az egyik legfontosabb ilyen „helyzet”, amit egy baba születése után nem lehet megúszni, az a kialvatlanság. Kezdetben éjjel-nappal 2-3 óránként megéhezik a baba. Nem érdemes komolyan hinni a „mi babánk már egy hetesen végigaludta az éjszakát” típusú beszámolóknak, mert bár lehet, hogy igaz, de jellemzőnek semmiképp nem nevezhető. Az alváshiány pedig fáradtsághoz, türelmetlenséghez vezet, frusztrációs toleranciánk bizony csökkenni kezd.  Bár jellemzően az édesanya kel fel megszoptatni a babát (hisz erre ugye csak ő képes!), az édesapák sem pihenik ki magukat, hacsak nem egy hangszigetelt szobában töltik az éjszakát. A fáradtság és a feszültség tehát az első hetekben (hónapokban) igencsak gyakori állapota a friss szülőknek. A baj akkor következik be, amikor ez a fáradtság egymás iránti agresszióként jelenik meg a pár életében! Még ha a „rossz anya/apa vagy” nyíltan nem is kerül kimondásra, de ennek érzékeltetése szemrehányás formájában gyakran megjelenik. A szemrehányások az alkalmatlanság érzését alakítják ki, ami pedig tovább növeli feszültséget, amely feszültséget a baba is érzékel, így már el is indult az ördögi kör. A baba egyre nyűgösebb, sírósabb lesz, evésnél, alvásnál is jelentkezhetnek problémák, hisz átveszi a szülői feszültséget. Mivel „laikus” szülőként kezdünk az első napon, mi magunk is most alakítjuk szülői önbizalmunkat, amelyhez leginkább a párunktól kaphatnánk bíztatást, megerősítést. Ennek hiánya így még fájdalmasabban érintheti mindkét felet.  Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez ne történjen meg? Bíztatni és dicsérni kell egymást, olyan sokszor, amilyen sokszor csak lehet. Nem csak akkor, ha valami tökéletesen sikerült (pl. apuka első pelenkázása), hanem már a szándékot, a gesztusokat is! A dicséret ugyanis motivál és növeli az önbizalmat és a lelkesedést. Erre sokan talán azt válaszolják, hogy „Na erre aztán már végképp nincs energiám!” Miért? Dicsérni, megölelni, megköszönni fárasztóbb, mint veszekedni?

Látszatok és a valóság

woman-1733891_1920_1.jpgBefejezésként egy kérésem lenne minden édesanyához és édesapához! Ne mutassatok hamis képet egymásnak, de a világ felé se! Sok hozzám forduló édesanyának komoly szorongást és bűntudatot okoz, hogy más anyukák boldog, vidám és tökéletes képet mutatnak önmagukról a közösségi oldalakon! A fáradtság viselhető, a kialvatlanság megviselő, de az igazi teher sok esetben annak megélése, hogy alkalmatlan anya vagyok, hisz a „bezzeg mások” milyen jól csinálnak mindent. Addig is, amíg minden szülő meg nem fogadja a tanácsomat (aminek azért sok esélyét nem látom), ne higgyünk már el mindent, amit a média, vagy az Internet mutat, figyeljünk a valóságra: a mi babánkra, a mi párunkra, önmagunkra!

Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus

Szólj hozzá

szülő anya gyermek anyaság