Egy szép napon az ember kap egy levelet a legnagyobb közösségi portálon. Ismerős küldi, mi sem természetesebb, mint megnyitni a levélben található file-t és itt kezdődik a történet! A történet, ami arról szól, mi fontos a számunkra és miért, hogy a létezésünk virtuális formája mennyire fontos része az életünknek, avagy van-e élet a virtuális halál után?

A rideg tények

Egy szép napon az ember kap egy levelet a legnagyobb közösségi portálon. Egy üzenetet, ami azonban nem levél, hanem egy vírus, méghozzá a gyors és hatékony fajta. Először „csak” annyi történik, hogy az önmagát levélnek álcázó vírus egy szempillantás alatt jut el az összes ismerősünkhöz, ami kínos persze, de ez csak a kezdet.  Eltelik egy-két nap és kiderül, hogy a virtuális énünk önálló életre kelt és üzeneteket – melyek természetesen szintén vírusok – oszt meg a közösségi hálónkon, melyeket még törölni sem tudunk, hisz a betolakodó kizárt a saját „életünk könyvéből”! Ez már pánikgyanús helyzet, de amikor egyre több online alkalmazásunk kezd összedőlni, akkor már valóban van ok a kétségbeesésre! Ebben a pillanatban tudatosul, hogy virtuális létezésünk egy része átmenetileg, vagy örökre eltűnik, vagy elérhetetlenné válik a számunkra.

Mit veszítek?

Az első kérdés, ami villámsebesen cikázott át a fejemen az volt, mit veszíthetek!

• Nem köszönt meg 100 ismerős a születésnapomon? Hisz a 100-ból 80-at nem láttam 10-20 éve, 10-ről azt sem tudom kicsoda és a valóban fontos emberek akkor is gondolnának rám, ha erre egy program nem figyelmeztetné őket?
• Nem fogom látni, Pistike – távoli ismerős gyermeke – hányast kapott énekből, vagy mi volt az ebéd tegnap előtt? Nem töltök el napi 10-20 percet (olykor azért többet is) azzal, hogy számomra jelentőséggel nem bíró információkat nézzek és olvassak mások életéről?
• Egy ideig garantáltan nem vásárolok a neten, mert féltem a bankszámlám biztonságát? Még akkor sem, ha black Friday, vagy ”szuperextraakció” van?

 „Ennél nagyobb baj ne legyen!”  és már kezdett is múlni a pánik, de újabb nyugtalanító kérdések merült fel:

• Lehet, hogy az összes gépemen található anyag, dokumentum és fénykép is megy a levesbe? A majd 20 éve megírt szakdolgozatom, az esküvői fotók, a lányom első mosolya? (Aki azt gondolja, hogy ez túlzás az téved: a zsaroló vírus több esetben a gépeken található összes anyagot titkosította és elérhetetlenné tette egy pillanat alatt)
• Örökre elvész az a kapcsolati háló, amely azon túl, hogy Pistike jegyeiről is megtudhatok ezt-azt, sokat segített abban, hogy megoldjak helyzeteket, tudjak egy keveset emberek örömeiről, akik valaha fontosak voltak a számomra, vagy „csak úgy” beszélgessek ismerősökkel, barátokkal? Mindezek mellett persze még „jutott eszembe számtalan szebbnél-szebb gondolat”, de ami igazán fontos azok újra a kérdések:
• Mit veszítek, ha eltűnik a virtuális létezésem?
• Hogyan, mikor és miért történt meg észrevétlenül, hogy ennyire nélkülözhetetlenné vált számomra ez a „valótlan világ”?
• Attól, hogy ma már természetes az online jelenlét, annak is természetesnek kell lennie, hogy az életemben fontos – és egyre fontosabb – szerepet töltsön be?
• Mennyire vagyok kiszolgáltatott egy rendszernek, amit bármikor kihúzhatnak alólam – semmissé téve ezzel akár több havi/éves munkámat, belefektetett energiámat?
• Mi teszek meg azért, - ha már ilyen fontos számomra a virtuális életem- hogy megvédjem?

 A nyugtalanító kérdések már megszülettek a fejemben, válaszok még nincsenek. Akkor hát vissza a rideg tényekhez. 1050 kémprogram és komoly mennyiségű vírus eltávolítása után egyben és sértetlenül visszakaptam virtuális életemet hála egy profi szakembernek. A gépem kívül-belül csillog-villog, most már csak az én döntésem, mit kezdjek vele ezután!

 Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus